Tudomány és Élet

Tudomány , élet , és minden más amit csak szeretnél egy helyen !

 Ősi földönkívüliek Mexikóban


Az 1950-es években földönkívülieket és repülő szerkezeteket ábrázoló különös tárgyak kerültek elő Mexikó középső területéről. A tárgyakon látható lényeket többségében nyújtott fejjel és mandula alakú szemmel ábrázolták. Alaposabban megvizsgálva a rajzokat megtudható az is, hogy ezek az űrutazók miképpen küzdik le a bolygórendszerek közötti több ezer fényévnyi távolságokat. Ez a nagyszámú tárgy csak egy része annak a leletegyüttesnek, amit ez év decemberében egy film keretében fognak bemutatni. Ebben többek között olyan kódexeket is megismerhetünk, melyek talán tájékoztatnak az emberiség és a földönkívüliek közötti ősi kapcsolatról, a repülő szerkezetek működéséről, űrutazásokról és talán az égi testvérek visszatérésének az időpontjáról és annak menetéről is tudomást szerezhetünk.


maya2.jpg

maya3.jpg

Az álarc hátsó felületén egy repülő csészealj látható, melynek tetejéből jelképesen egy alak emelkedik ki. Egyik kezében egy gömböt tart, a másik kezét pedig egy közeledő üstökös felé nyújtja. Talán módosítja a pályáját?

maya7.jpg

A fenti képen  egy űrjármű belsejét látjuk. A benne ülő lény jobb kezével mintha egy irányítókart fogna, bal karjával pedig az úti cél, egy égitest felé mutat.

maya8.jpg

maya59.jpg

A kukorica ember.

maya60.jpg

maya57.jpg

Ez a rajz valószínűleg egy szürkét ábrázol. Mind a négy végtagon három ujj van, szemei nagyok, mandula alakúak, az orrnyereg hiányzik.


maya9.jpg maya10.jpg

maya6.jpg maya5.jpg


maya19.jpg maya20.jpg

maya11.jpg


Ezen a képen egy felszálló csészealj látható, miközben a jármű aljából "lángnyelvek" csapnak ki. Alatta ismeretlen okból egy ember fekszik, akit ezek a "lángnyelvek" körbeölelnek. Elragadás? A járműtől balra fent a Nap, jobbra pedig a naprendszerünk egyik gyűrűs bolygója a Szaturnusz látható a holdjaival.

maya12.jpg

maya13.jpg maya14.jpg

A jobboldali kép bal szélén lévő ember egy, a világűrben való tartózkodást lehetővé tevő öltözéket visel. A fején lévő sisak üvegét egy függőleges vonal jelzi.

maya16-jpg_.jpg maya15.jpg

A szobor hátsó részére rajzolt ember szintén egy űrruhát visel.

maya22.jpg

maya23.jpg maya21.jpg

Mandula alakú szem, de a szürkékre nem jellemző ajkak és orrsövény.

maya24.jpg

maya25.jpg

maya26.jpg

Egy lény az ég felé tekint, majd egy csészealjból kiinduló nyalábba kerül. Balra fenn ismét megjelenik egy gyűrűs bolygó.

 maya28.jpg maya27.jpg

Alulról felfelé: egy felemelkedő csészealj, a Hold, a Nap, egy meghatározhatatlan égitest, (Nibiru?) fentebb pedig talán a Tejútrendszer.

  maya29.jpg maya30.jpg

maya31.jpg maya32.jpg

maya39.jpg maya40.jpg

Jobboldali kép: a magasba tekintő ember, ajándékkal kedveskedik a felette lebegő jármű utasainak, "Isteneinek".

maya17.jpg maya18.jpg

A repülő csészealj ablakaiban nagy kerek szemű lények állnak.

maya34.jpg maya36.jpg

maya41.jpg maya42.jpg

Baloldalt UFO-k, a jobboldalon pedig egy deltaszárnyú repülőgép, függőleges vezérsíkkal.

maya43.jpg maya44.jpg

maya45.jpg maya46.jpg

maya47.jpg maya50.jpg 

Ő nyitja az átjárót?

maya49.jpg maya48.jpg

                                                           A jobboldali képen, a nyelven lévő rajzon egy repülő csészealj száguld ki egy gyűrűből. Csillagkapu?

maya55.jpg maya56.jpg


maya62.jpg maya61.jpg

maya81.jpg

maya82.jpg

maya83.jpg maya84.jpg

A jobboldali képen egy szerkezet látható, melynek jobb szélében ül annak kezelője.

maya67.jpg maya68.jpg

maya85.jpg

Repülő szerkezet kerek ablakokkal.

maya75.jpg

maya76.jpg

Előtérben egy repülő csészealj, háttérben egy piramis a magasba vezető lépcsőivel.

teotihuacan.jpg

A mexikói ősi romváros Teotihuacan, csúcs nélküli piramisokkal. A leszállóhely?

maya74.jpg

maya73.jpg

Repülő szerkezet, mely leginkább egy rakétára hasonlít. Jobbra fent a Szaturnusz.

maya86.jpg

Ezen a leleten balra lent egy tűzgyűrű, csillagkapu látható, amiből egy csóva nyúlik ki. Ebben egy repülő tárgy látható. Jobbra szintén van egy ilyen gyűrű, melynek közelében egy csészealj suhan. Az aljából kiinduló nyaláb talán égéstermék, de lehet, hogy csak a mozgást jelöli.

maya87.jpg

Ez a kép már sokkal egyértelműben mutatja a csillagkapun át való közlekedést. A középen lévő gyűrű a kapu, melynek környékén az éppen átlépő járművek láthatók. Az egyik fülkéjét még ki is nagyították. A járműben egy űrruhás lény ül.

maya88.jpg

Űrruhás emberalak

maya89.jpg maya90.jpg

maya69.jpg maya70.jpg

maya51.jpg maya52.jpg


maya65.jpg maya66.jpg

maya63.jpg maya64.jpg

maya71.jpg maya72.jpg

maya53.jpg maya54.jpg

ancientartifacts.jpg




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 33
Havi: 108
Össz.: 97 290

Látogatottság növelés
Oldal: Ősi földönkívüliek Mexikóban
Tudomány és Élet - © 2008 - 2024 - tudomany-es-elet.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »